Login Accedi ^
Italiano
Registrati
Registrati su Weekeep! Trova i tuoi amici di Facebook, organizza i tuoi viaggi e visita oltre 1.000.000 eventi in tutto il mondo!
Accedi con Facebook
Accedi con Google+
Facebook Google+
X
RISULTATI
MAPPA
DETTAGLIO
$mapTile_Titolo
$mapTile_Immagine
$mapTile_Indirizzo
$mapTile_LastMinute
$mapTile_Durata
Località
Dormire
Mangiare
Offerte Speciali
Eventi
Mostra tutte le 7 categorieMostra meno categorie
Mostra tutte le 11 LOCALITAMostra meno località
Mostra tutte le 23 sistemazioniMostra meno sistemazioni
PREZZO : da € a
OSPITI :
CAMERE :
STELLE : da a
Mostra tutte le 13 categorieMostra meno categorie
Mostra tutte le 13 categorieMostra meno categorie

KETTŐS JÁTSZMA // DOUBLE GAME

Inda Galéria Király utca 34. II/4., Budapest, Ungheria
Google+

Czene Márta, Csáky Marianne, Csontó Lajos, El-Hassan Róza, Fischer Judit, Jovián György, Keller Diána, Kicsiny Balázs, Koronczi Endre, Navratil Judit, Ravasz András, Somody Péter, Kamen Stoyanov, Szabó Ádám, Szemző Zsófia kiállítása

Megnyitja: Bordács Andrea esztéta
Időpont: június 3. (kedd) 18 óra

A kortárs képzőművészet rendszere, helyei átstrukturálódnak, s ebben a dinamikában a képzőművészek, mint főszereplők új stratégiák mentén működnek, a megváltozott környezet szerepük átgondolására készteti őket, mint a szcéna többi résztvevőjét is. Azzal, hogy a művészet mitikus jelentése szertefoszlott, a képzőművészettel foglalkozók munkája ugyan természetes része lett az információátadásnak, belesimul a köznapiságba, de különállása megmaradt, s mint a kultúra egyéb területein tapasztalható, egy közel állandó közönséggel bír. Mi a dolgunk ezzel, mit tudunk hozzátenni, hogyan tudjuk saját magunkat definiálni a változások közepette?
A közérthető esztétika kötelező-érvényűségének eltűnésével a művészet nehezebben befogadhatóvá lett, s a „bármilyen forma” szabadsága szinte lehetetlenné teszi a kortárs képzőművészet általánosan elfogadott definíciójának megalkotását, leírását, s az egyes művek meghatározása a belső körök közös megállapodásának tűnik.
Mindezzel együtt a képzőművészet napi tevékenységként létezik, és a művészek dolgoznak. A művész a reneszánsz óta saját tevékenységét és önmaga meghatározását újra és újra fókuszba állítja, mondhatnánk, hogy valójában nem is kerül ki ebből a bűvös körből, hiszen ezen a felületen át kommunikál.
Érdekesebb-e egy művész azzal, hogy aktualitásokban foglal állást, egyszerűen fejezi ki magát, mindennapi dolgokat közöl banális, de kiemelt formában, vagy akkor vonja magára inkább a figyelmet, ha szimbólumokban beszél, kifürkészhetetlen, csodálatot kiváltó, „szép többértelmű, és titokzatos” műveket hoz létre?
Az Inda Galéria kiállításában megkísérli bemutatni, hogy művészei jelenleg mivel foglalkoznak, milyen állapotjelentést adnak saját magukról, és a körről, amiben élnek. Hogy ehhez milyen formát – technikát – kifejezési módot találnak, az is egy válasz arra, hogy most éppen hol tartanak.

Czene Márta most fotókat mutat be, amelyek a mindennapi táplálkozás előállította ételekről – itt éppen a sokféle jelentést magában hordozó nyers húsról – s hulladékokról készült „barokkos” csendéletekként idéződnek fel.
Csáky Marianne, aki hosszú évek óta külföldön él, az elvágyódás/visszavágyódás ellentmondásos érzését vetíti bele fotóiba, amelyeken hatalmasra nőtt névkezdőbetű-szoborként ábrázolja a mögöttük rejtőző, hiányérzetet okozó személyeket, családtagjait, a kiállításon éppen édesanyja téli hangulatú, mégis otthonos hangulatot árasztó kertjében.
A Lonely Planet című munkájában Csontó Lajos nagy ívű szimbolikát épít be, ahol mikro- és makrokozmikusan értelmezett végtelen magány kifejezése egy, a hollywoodi filmek hőskorát idéző bakelit lemez formájú üvegfestmény objektjében valósul meg.
El-Hassan Róza művészetében jellemzően központi szerepet kap a társadalmi felelősségvállalás. Ezúttal is válogattunk az érzékeny szimbolikával, minimális eszközkészlettel készített friss rajzaiból, amelyek a végtelennek tűnő „szíriai helyzet” nem feldolgozható sebeire utal, az ország vörös színnel kiemelt térképével és a gyász virágával, a jázminnal.
Továbbra is a kacatok, mütyürök, emlékek izgalmasan sokféle birodalmába vezet be Fischer Judit. Módszeresen beszerzett, megszerzett apró tárgyait akvarellezi és műgonddal rendezi tárgycsoportokba. Most legújabb kollekcióját láthatjuk.
A feleslegesség-érzés Jovián György hajléktalanokról készült drámai festményeiben ölt testet, amely sorozat az élő és élettelenséget egyszerre hangsúlyozó megindító földképek, bontások, hulladékkupacok, erdei lehullott ágak kusza halmaza és sora után mostani művén a burjánzó, élő természetet, zöld mezőt állítja ellentétbe a reményvesztett heverő testtel. A közel életnagyságú „portré” méretével is letaglózóan hat a nézőre.
Keller Diána Székek című minimalista eszközökkel készült filmje és Gyukics Gábor költő speciálisan ehhez a műhöz írt verse az emberi kapcsolatok finom hangolódásairól szól.
Kicsiny Balázsnak az Anthem című installációjában elsőként megjelenő biliárdasztal, mint zárt, szabályok és véletlenek által uralt élettér szimbolikát folytatja, ezúttal akvarelleken. A játékos most talányos módon belehelyeződik a játéktérbe, teljes testtel vesz részt abban a játszmában, amit eddig rátekintve, kívülről értelmezett és egy „ütőnyi” távolságból irányított.
Koronczi Endre ennek az ellentétét fogalmazza meg, művészként olyan körülötte zajló folyamatokba, történésekbe pillant bele mindenféle értelemben vett „utazásai” során, amelyeknek szemlélője, valójában róla is szólhatnának, de mégis az aktív részvétele nélkül történnek.
Szintén öndokumentáló munka, s az otthon fogalmával foglalkozik Navratil Judit a Somorjai 23. című akvarellje, a tőle megszokott gyermekrajz stílusban, amely csak első látásra dekoratív, valójában egy mély környezet-esettanulmány a művész életteréről.
Ravasz András fotója – egy analóg magnókazetta ¬– a művésznek a zenéhez, a saját múltelemzéshez való objektív, ugyanakkor szubjektív viszonyát mutatja, amikor a fotóra apró, alig észrevehetően „belenyúlásnak” látszó megjegyzését applikálja rá: „Teach me the meaning of life. The meaning of life is: 4 w + 3 = 11 Solve for w.”
Hasonlóan önelemző és önironikus megközelítésben gondolkodik Kamen Stoyanov Szinkronizáció projektjében, ahol egy az autópálya melletti „senkiföldjén”, Szófia (BU) mellett egy elhagyatott reklámrácsozatra kifeszít egy függőágyat, mintegy felhívva a figyelmet a kortárs képzőművészet periferikusságára, s a művész állandó „függő” helyzetére.
Szabó Ádám szobraiban (Vulkán, Pálya, Szerelem, Gyár) „közös az anyagok különös találkozása: kő és gyapjú, bádog és fémszövet, fa és gyapjú, vas és gyapjú. Egyikük szilárd, határozott körvonalakkal, formákkal rendelkezik, a másik inkább elmosódó, tünékeny. Ennek megfelelően az egyik határozottságot, befejezettséget, maradandóságot sugall, míg a másik egyfajta meghatározatlanságot, pillanatnyiságot, s melankóliát hordoz.” A humor állandó jelenléte mellett fontos tapasztalata az elmúlt időszaknak, hogy a korábbi, inkább elméleti, konceptuális beállítódás mellett, egyre nagyobb szerepet kapnak munkáiban az érzelmek, hangulatok. Az idő problematikája régóta érdeklődésem tárgya, ami a szobrászi munkafolyamatok dokumentálásától indult… A füst, mint az állandóság és a változékonyság egyszerre jelenik meg, s jelentése mindig más, mint azt a hozzá kapcsolódó jelzők és képzetek is mutatják.[1]
Szemző Zsófia interaktív munkája, a Milyen messze van Makó Jeruzsálemtől? „a látogatók által megadott információk alapján a Budapesttől mért valós és vélt távolságokat gyűjti össze és elemzi. A szubjektív tényezők (egyéni használati módok, a helyismeret, a „veszélyes helyek” és más területek társadalmilag meghatározott térképe, az adott csoportokhoz és szubkultúrákhoz kapcsolt terek) által befolyásolt térérzékelés és az objektív, idővel és kilométerrel mért, távolságok jelentősen eltérhetnek egymástól.” (Csatlós Judit)
A címben felvetett kettősségben akár több értelmezés is rejlik, de itt elsősorban a külvilág és a belül zajló események ellentmondásaira, annak felfoghatatlanságára, vagy megfogalmazhatóságára kérdezünk rá, azzal is számolva, hogy már önmagában a külső körülmények leírására tett kísérletek, és a belső, zárt/nyitott világ is többféleképpen dekódolható.

________________________________________
[1] Az idézet és az azt követő elemzés Szabó Ádám koncepció leírásából származik. Rövidített változat.

The structure and spaces of contemporary art realign, and in this dynamics the artists, as protagonists follow new strategies, the different environment makes them reconsider their role, just like the other participants of the scene. The mythical significance of art has vanished, the work of those working in arts has become a natural part of information exchange and triviality, although it remains separated, and just like on other fields of culture, it has an almost fixed audience. What should we do, how can we contribute, and how can we define ourselves in the midst of such changes?

The compulsory exoteric aesthetics has disappeared, and thus, art has become harder to grasp, and the freedom of “any form” makes it almost impossible to make a generally acknowledged definition of contemporary art, its description, and the determination of individual works seems to be the mutual agreement of the inner circles.

At the same time, fine art exists as an everyday activity, and the artists work. Ever since the Renaissance, artists have brought into focus, time and time again, their own activities and self-definitions, as if remaining inside this magical circle, and communicating through its means.

Are artists more interesting if they take a stand on current issues, express themselves simply, communicate mundane matters in a banal, albeit emphasized manner, or do they rivet more attention if they talk in symbols, and create impenetrable, awe-inspiring, “beautifully ambiguous and mysterious” works of art?

The Inda Gallery attempts to present what occupies our artists these days, what their status report is about themselves and the circle they live in. Their form and technique of expression are also indicative of their journey.

In an unusual fashion, Márta Czene show us her photos this time, evoking the still-life of the Baroque in these pictures of waste and everyday food, particularly the polysemous raw meat.

Marianne Csáky, who has been living abroad for many years, expresses the conflicting emotions of wanderlust and home-sickness through her photos, where gigantic, sculpture-like initials depict the unseen, missing people, her family members; in the wintertime, still homely garden of her mother.

Lajos Csontó uses an ambitious symbolism in his work titled 'Lonely Planet', where the micro- and macrocosmically interpreted infinite loneliness is expressed in a glass painting in the shape of a vinyl record from the Golden Era of Hollywood.

In the art of Róza El-Hassan, social responsibility is of central importance. A selection of her latest drawings is exhibited, created with sensitive symbolism, minimal tools, and expressing the unhealing wounds of the endless Syrian situation, showing the map of the country in red, and the flowers of grief, the jasmine.

Judit Fischer continues to introduce the viewer to the excitingly varying world of bric-a-brac, knick-knacks, and relics. She paints the methodically gathered and gained little objects with water-colour, and carefully arranges them in groups. Her newest collection is exhibited here.

The feeling of needlessness is embodied in György Jovián's dramatic paintings of homeless people, after the series of pictures of soil, wrecking, waste, fallen branches in the forest depicting life and lifelessness at the same time, this picture contrasts the prolific, living nature, the green field with the hopelessly lying body. The nearly life-sized “portrait” flabbergasts the viewers with its size as well.

Diána Keller's minimalist film, 'Chairs' and poet Gábor Gyukics's accompanying poem are about the fine tuning of human relationships.

The billiard-table of the earlier installation titled 'Anthem' by Balázs Kicsiny bears the symbolism of a closed space governed by rules and luck, and this time it appears in the form of water-colours. The player enters the play area in an enigmatic way, physically participates in the game that, until now, was interpreted from the outside and controlled from a cue's length.

Endre Koronczi shows the opposite of this, as an artist, during his “journeys”, he observes processes and events that might as well be about him, yet happen without his active participation.

Judit Navratil's water-colour “Somorjai 23” is also a self-documenting work, and it examines the concept of home in her typical child-drawing style, which seems decorative only at first sight, in reality, it is actually a profound environment-casework of the artist's life space.

András Ravasz's photograph of an analogue cassette tape, represents the objective, and at the same time, subjective relationship between the artist and music, the analysis of his own past, when he applies in small, barely noticeable letters his comment, “Teach me the meaning of life. The meaning of life is: 4 w + 3 = 11 Solve for w.”

Kamen Stoyanov's project 'Szinkronizáció' (Synchronization) is similarly self-analytical and self-ironic. A hammock is set up on an abandoned advertisement grid by a motorway, on a no man's land near Sofia, Bulgaria, as if advertising the peripheral nature of contemporary art, and the constant, conditional state of the artist.

In Ádám Szabó's sculptures (Volcano, Field, Love, Factory - Vulkán, Pálya, Szerelem, Gyár) “the peculiar encounter of materials is common: stone and fleece, tin and wire, wood and fleece, iron and fleece. One is hard, with sharp contours and shapes, while the other is more blurry and evanescent. Thus, one suggests firmness, finiteness and endurance, while the other bears a kind of elusiveness, momentariness and melancholy.” Beside the constant presence of humour, the important experience of the past is that apart from the earlier, rather theoretical, conceptual attitudes emotions and moods are becoming more and more emphasized in the artworks. I have been interested by the problem of time for quite a while, starting from the documentation of the sculpting process... Smoke appears, as permanency and inconstancy at the same time, and its meaning is always different, as seen from its adjectives and imagery.[1]

The interactive work 'How far is Makó from Jerusalem?' (Milyen messze van Makó Jeruzsálemtől?) by Zsófia Szemző “gathers and analyses the real or imagined distances from Budapest based on the information given by the visitors. The spatial perception influenced by subjective factors (such as individual methods, local knowledge, the socially defined map of 'dangerous places' and others, spaces connected to certain groups and sub-cultures) and the objective distances measured in time and kilometres can vastly differ from each other.” (Judit Csatlós)

The duality proposed in the title can be interpreted in several ways, but this time we raise the issues of the contradictions of events happening in the outside world and the inner world, their incomprehensible or describable nature, while still considering that even the attempts to describe outside circumstances, and the inner, closed/open world can be decoded in many ways.

[1] The quote and the following analysis is cited from Ádám Szabó's description. Abridged version.

Veniteci a trovare
dal 3 giugno al 18 luglio 2014

Che Tempo fa

Recensioni

Caricamento...
Caricamento...
In questa zona i nostri Partner offrono: